ma lesz szakítás, munkaidő lejár, pakk szekrényről le, cucc pakkba be, oszt jónapot. légy boldog, te kis te.

hehehe, mókás, kilibbent az ajtón reggel, légy boldog és a többi rizsa lazánkeményen, meg se gondolta, hogy többet nem találkozunk. de nem ám, reggel láttál utoljára kis buta.

játszd újra, nem.

egy éve van ez a szarság. mondhatni, megint egy évet kibasztam az életemből. mert mi van az egyenlőségjel jobb oldalán, mindent egybevéve? semmi, az van.

tulajdonképpen, de tényleg csak tulajdonképpen, egy éve talán nem azon zokogtam-rinyáltam, hogy brühü, hát kinek kellek én, hát ennyi éves vagyok, sehol nem tartok, brühü, hát kinek kellek én. aztán három hónap múlva meg kellettem, nem is volt rossz, szép is volt, jó szex, de parszt vagyok, meg jópofaság, móka. hát nyilván most is így lesz. (csak ne éreznék undort kapcsolathoz. remélem, nem leszek szingli. ahhoz se elég trendi, se elég gazdag, se elég semmilyen se vagyok.)

volt csajom épp most írt, hát forog ez a rubik kocka. na nem kell semmi olyanra gondolni, így egy év elteltével azt mondom, még csak az kéne.

-

ismert közhely, az ostoba embernek nem lehet elmagyarázni, hogy ostoba, mert nem fogja megérteni. épp azért nem, mert ostoba.

szerintem ez nem vicces, hanem tragikus.

ma

megújult? mikor vajon?

na, mindegy. ma kérem metróba ragadtam, ahogyan a nagykönyvemben meg van írva. az első két perc 200-as pulzussal telt, aztán rájöttem, vicces helyzet ez.

metróba, hehehe. de persze túléltem. büszke vagyok magamra, ügyes vagyok, klasszul éltem túl. gratulálok.

ja, asszem még a hétvégén szakítok. nem próbálkozom meg írásban rögzíteni a folyamatot, mert én se értem. egy neurotikus ne kezdjen egy másik neurotikussal, persze, tanulság.

na. közelstávol az első hosszú hétvége. hát nincs benne köszönet. leszarom? leszarom.

most eszem.

...tegnapelőtt voltunk két hónaposak, és ő elfelejtette. nem hiszed el, mekkora kiborulás volt miatta. mondtam, hogy azért ennyire ez nekem nem számít, de már nem hallotta meg. és közben ütötte-verte magát csalánnal (ez persze csak egy metamfóra, lejön, ugye?). durván.

és van hatalmam felette (ettől kicsit tartottam, hogy kimondja, és kimondta), és képes vagyok egy szóval rombolni, és ez engem nagyon megijeszt. mert igen, szadista vagyok (mint nyilván bárki más). és azt most nem szabad. szeretem, mint az állat. kurvára tökéletes nekem.

elképesztő. mondom, elképesztő. nem vagyok pszichológus. ezt én nem bírom. vagyis csak kevéssé. gondoltam, gyártok egy új blogot elképesztő pszichohorror címmel, és beleírom a napi kiborulások történetét, hogy objektíven szemlélhessem, illetve szemléltethessem őket katának, hogy szembesüljön azzal, hogy problémái vannak, nem is kicsi, és miközben nekem rosszullétem van, képtelen vagyok kezelni a rohamait. érted, koncentrálok, hogy ne ájuljak le a székről, és közben végig kell néznem a sírógöcsöt és a vele járó izomrángást (sic!), azzal a felirattal, hogy ő ezt nem bírja, hogy most azért vagyok rosszul, mert neki csináltam kávét, és ha nem lenne itt, már régen ehettem volna, és akkor ez az egész nincs. ez csak egy. mármint a mai napon történtek között. heti arányban már nem is számolom. öcsicsaj, az összes bűntudat, ami téged mar, az én fejemre hullik vissza. dehát ezt nehéz is megérteni.

de tegnap kimondta: ő nem akar idegbajos anyuka lenni. úgyhogy keresem neki a szakembert, és el is rugdalom, ha addig élek is. ehhez én nem vagyok elég stabil egyedül.

olyan érzésem van néha,...mindegy, ez most hosszú. de kurva szar látni, ahogy utál a bőrében lenni, és a világ összes bűne az ő hibája, és nem tudok neki segíteni, mert nem hiszi el, hogy például a karácsonyom se lett elrontva csak azért, mert nem sikerült nekem milkás szaloncukrot szereznie, csak mazsolásat, amit én (állítólag) utálok.

lenne itt meló, de én ezt nem tudom menedzselni. közben meg kurvára szeretem. de tényleg. minden pucukának van egy helye, mint egy AMD-processzor esetében. nem akarok mást keresni, de most lehet, hogy alszom egyet. mert délelőtt hazament. a mai második sírógörcse után.

mindegy, szóval nem nyitok új blogot, mert nem is érteném, amit oda írnék. pedig tanulmánynak nem rossz. kár, hogy az önbíráskodás nem szalonképes, szívesen megköszönnék a nevében néhány dolgot néhány embernek. egyébként: munkakeresés van, a régi helyen felmondott. jövő héten vizsga, megoldhatatlan tragédiaként magasodik, sok tartozás, felmondási idő alatt is 12 órázás, olyan melóval, amihez igazán nem is ért, ilyenek. szóval tényleg nem irigylem, de azért...mindegy, ezen az időszakon legyünk túl, és aztán lesz valami. és akkor is tóbiásnak fogják hívni a kölkömet.

ja, igen: 57,5 kiló vagyok.

jé, némi változás, a rádió menet közben törlődött. meg új szkinje van a freeblognak. vajon már voltak a választások?

rádiót orvoslom majd, de nem most.

naszóval. jól vagyok. márminthogy. van kata, legjobb csaj a világon, kezel és bánik velem, százszázelékos lefedettség. pont olyan, amilyennek. el se hiszem, komolyan. újabban leszoktam a büntikeresésről. nincs tévé, nincs virtualitás, aktualitás van. metró, ahogy kell, lett cégem, baszki, hivatalos ügyek intézésének doktora vagyok. és közben fogalmam sincs, mit beszélek. bluff your way through burocracy. segítek a csajomnak, mert szüksége van rá. emberesedem, de tényleg. három-négy órákat alszom, élek, bár egy pánikfaktor kiújulóban. majd még írok, de nem rózsaszín nyáladzást, mert az gáz. vicces két idióta együtt. most itt a tükör, rendesen. ahogy őt megtaposták, ahhoz képest nekem florida az élet. olyan a csaj egyébként, hogy rohan felém, amikor meglát az utcán, és bótból kilépve nyakamba ugrik, soppingolás után. mert vettem neki valami szépet, hogy örüljön, bazmeg. kegyetlen. az összes ösztönömön meg agysejtemen képes muzsikálni. és kurvaszép is. ekkora kék szemekkel. és persze felszabtéren találkozunk, nem ferencieken. ha érted, mire gondolok.

persze azért ami ragad, az tapad.

(de azért...na.)

tíz napja három órákat alszom. kezdek belejönni. holtpontok ide-vagy oda.

a héten nulla alvás után, sans kaja, elmetróztam a fogorvoshoz. szép felfelé ívelő karrier.

és a kérdés: miért van az, hogy mellettem előbb-utóbb minden lány sírva fakad? legalább egyszer? mi van bennem, ami ezt kiváltja? mintha szemét lennék, pedig nem vagyok az egyáltalán. sok vagyok. energiavámpír. igen. de nem tehetek róla. és akárhogy próbálom ezt levetkőzni, úgy tűnik, nem megy.

ez pedig...nincs fejezet vége. nincs vége se. megy a film, egyrészes, kurva hosszú, néha izgalmas, néha elszakad. minden a rend szerint.

amúgy ja. szerelmes vagyok. marhára. ILYET még nem tapasztaltam. kurva fáradt vagyok.

én nem akarok élni, mert rühellek. mindenki velem baszakszik. a kurva anyátokat.

most kéne a fejezet vége, hogy aztán zokogjatok az urna mellet, persze ez már tom sawyernek is nagyon ment.

tegnap kitéptek egy fogamat, persze elájultam, mert mért ne én legyek a kis beszari, aki nem bírja a fogorvost.

hazafelé támolyogva a második sarkon persze mibe futok bele. igen, ebbe: ahogy a balesetes hullát pakolják a zsákba bele. mert megérdemlem.

persze a sok paraszt csak állt, hogy el se lehetett férni. és mindenki tunkolt, mert végre hulla van az utcán, ez milyen jó már.

fejezet vége? ez micsoda faszság?

én megértettem, mi folyik a hepiendes végefőcím után, amikor a kedves néző elhagyta a mozit, hogy boldogan térhessen ágyba egymással. elmondom:

legyen mondjuk egy romantikus film, mert az nagyon romantikus. a pár eltűnik a naplementében, milyen szép kép, kéz a kézben. aztán mikor a stáblista lemegy, benéznek egy sorompót, és...igen jobbról gyorsvonat, elgázolja őket, mind a kettőt, véres húscafatok és szanaszét törött csontok formájában éri őket az éjszaka. hát ez történik.

egyébiránt ha bárki képtelen elbaszni egy tutibiztos szituációt, ahonnan már kikapni se lehet, szóval ha valaki eg yilyen helyzettel nem boldogul, de szeretné, erőszakkal is akár, hívjon bátran. megoldom. félkézzel, oda se nézek közben.

és még egyébiránt én nem értem. bizonyos nőknek feltétlenül szükségük van arra, hogy kihasználják, megalázzák, megvessék, megverjék őket? anélkül nem megy? anélkül nincs respekt, nincs kötődés? nektek bazmeg nem csillag kell az égről és törődés, hanem húsklopfoló és az, hogy naponta valaki fennhangon bebizonyítsa, milyen kis ostoba senkiháziak vagytok. enélkül képtelenek vagytok élvezni. aki üt, az az isten, vagy hogy a picsába van ez?

énnekem ez félgőzzel nem megy. buzi lennék legszívesebben, ha nem taszítana a dolog.

fejezet vége, az. a faszt.

olyan kedves. édes. tüneményes. nem érdekli, hogy terápiára járok. meg hogy hogy nézek ki. és csak beszél és beszél és beszél és mosolyog. és gyűlöli magát. egyszerűen nem értem az okát. a barátnőboltból simán őt választanám.

ma sétáltunk, teáztunk, beszélgettünk és vacsoráztunk. ahogy a normális emberek szoktak. élni mégis kurva jó.

a munkahelyemen megoldóemberré váltam. ha határidőpara van, az én telefonom csörög. a kölkök a suliban szeretnek.

kolléga: mi van, de fel vagy dobva. épp szerelmes vagyok. rád van írva. hát rám. az utcán faltólfalig vigyorral futottam ma végig.

úgy érzem, ezért kellően megszenvedtem.

beleírom. nem lehet, hogy ezt is elkiabáljam.

szerelmes vagyok. pont úgy, ahogy fél éve kicsúszott a számon pszicholánynál.

gyönyörű, erős, cserfeske, bővített mondatokban is kommunikációképes (oral/written), szomorú, sebzett, ironikus, félszavakból értem a humorát és félszavakból érti a humoromat.

ha lehet, ez ne menjen füstbe.

egy lepkeinvázió van a gyomromban.